Az új SalesAutopilot Minősített Megvalósítói Program bemutatkozása
Miért alakítottuk át a partnerprogramot?
A Sales Autopilot partnerprogramja 2016 óta működik, és az évek során számos megvalósító partner csatlakozott hozzánk, akik különböző szaktudással és tapasztalattal rendelkeztek. A program egyik nagy előnye volt, hogy viszonylag sok partner állt rendelkezésre, köztük több rendkívül nagy hozzáértéssel bíró szakember.
Ugyanakkor a program hátránya volt, hogy nem tartottunk szoros kapcsolatot partnereinkkel. Emiatt előfordult, hogy nem mindig a SalesAutopilot filozófiája és módszertana szerint végezték a munkájukat, ami ügyféloldali csalódásokat is eredményezhetett, hiszen előfordulhatott, hogy az ügyfél mással találkozott a SalesAutopilot megvalósítónál, mint amire a mi kommunikációnk alapján számított.
A megvalósító partnerek keze által számos kiváló rendszer született, és sok ügyfelünk komoly sikereket ért el az így létrehozott rendszerekkel.
Bizonyos esetekben azonban, az évek alatt egyre komplexebbé vált, több megvalósító kezén átment nagy rendszerek olyan technikai kihívásokat okoztak, amelyekre senki nem számított, és amelyek komoly frusztrációt okoztak minden érintettnek. Ezek a kihívások sokszor még magukat a megvalósító partnereket is meglepték, mivel nem mindig voltak teljesen felkészülve ezekre kezelésére.
További gondot okozott, hogy ahogy a partnerek életében változások következtek be – akár családi, üzleti vagy más jellegű változások –, ezek befolyásolták kapacitásukat az ügyfélrendszerek kezelésében. Sajnos nem is mindig történt meg ezeknek a változásoknak az előzetes és megfelelő kommunikációja az ügyfelek felé. Ráadásul egy már megépült, komplex rendszert átadni egy új megvalósító számára szintén nem könnyű, hiszen senki sem szívesen dolgozik egy nehezen átlátható, dokumentálatlan, összetett rendszerben.
Az új partnerprogram kialakítása
A fent bemutatott kihívások, valamint az ügyfeleink körében megfigyelhető tendencia miatt – miszerint egyre többen inkább a szakmai feladataikra szeretnének koncentrálni, és szívesen adnák ki a SalesAutopilot rendszerében történő építést – úgy döntöttünk, hogy teljesen újraépítjük a partnerprogramot, és a kapcsolódó képzés átdolgozása mellett létrehozunk egy új minősítési rendszert is.
Az új SalesAutopilot megvalósítói képzési program
Az új partnerprogram egyik legfontosabb eleme a háromnapos partneri alapképzés. Ebben a képzésben nem csupán a SalesAutopilot alapfunkcióit tanítjuk meg – bár természetesen ezeket is –, hanem mély betekintést nyújtunk a SalesAutopilot filozófiájába, működési alapelveibe, sőt, még cégkultúránkba is. Célunk mindezzel, hogy partnereink megértsék és elsajátítsák azt a szemléletmódot, amely mind a SalesAutopilottal, mind a SalesAutopilotot – a szoftvert és a céged – kedvelő és jól ismerő ügyfelekkel való sikeres együttműködés alapja lehet.
A partneri minősítési rendszer
Az alapképzést követően a partnerek vizsgát tehetnek, mely vizsga alapján három különböző szintű minősítés valamelyikére szereznek jogosultságot. A cikk további részében részletesen bemutatjuk, mit is jelentenek ezek a minősítési szintek.
Mester szintű Arany Minősítésű SalesAutopilot Megvalósító
A Mester szintű Arany Minősítést azok a partnerek szerzik meg, akik rendkívül nagy tapasztalattal rendelkeznek a SalesAutopilot használatában. Az ő munkájuk minősége megegyezik azzal, mintha egy tapasztalt SalesAutopilot alkalmazott építené a rendszert. Ezen partnerek mélyen ismerik és értik a SalesAutopilot filozófiát, precízek, figyelnek a részletekre, és széleskörű tapasztalattal rendelkeznek a SalesAutopilot legtöbb funkciójának használatában. Természetesen ők sem tudnak “mindent is”, de pontosan tisztában vannak a saját kompetencia területeikkel, és nem vállalnak megbízást olyan területen, amelyet nem tudnak teljesíteni.
Arany Minősítésű SalesAutopilot Megvalósító
Az Arany Minősítésre jogosult partnerek szintén jól ismerik a Sales Autopilot funkcióit, de – az adott minősítés témáján belül is – vannak még olyan területek, ahol a tudásuk nem magabiztos, vagy nincs 100%-ban összhangban a SalesAutopilot “hivatalos állásponttal”. Ugyanakkor könnyen építkeznek a már meglévő ismereteikre, és a legtöbb ügyféligényt gond nélkül ki tudják elégíteni.
Ezüst Minősítésű SalesAutopilot Megvalósító
Az Ezüst Minősítéssel rendelkező partnerek általában azok, akik még nem régóta használják a SalesAutopilotot. Szorgalmuknak és lelkesedésüknek köszönhetően gyorsan elsajátították az alapfunkciókat; és azokat a rendszereket, amelyeket már ismernek, magabiztosan meg is tudják építeni. Amelett, hogy tisztában vannak azzal, hogy mely területeken van még szükségük tapasztalatszerzésre, több alaprendszert már megbízhatóan meg tudnak építeni.
Tematikus minősítések és továbbképzési lehetőségek
Az alapképzésen és a hozzá tartozó minősítési rendszeren túl a partnerek további tematikus minősítéseket is szerezhetnek. Ezek a minősítések a 2024 ősze és 2025 tavasza között tartandó workshop-sorozat témáihoz kapcsolódnak. A workshopok 2024 novemberétől öt hónapon át, kilenc különböző témában kerülnek megrendezésre, két hetes ciklusokban. Az alapképzéshez tartozó minősítéssel már rendelkező partnerek ezekben a specifikus témákban szerezhetnek tematikus minősítéseket, amelyek célja, hogy a partnerek gyorsan és megbízhatóan tudják megépíteni a workshopokon tanított, speciális rendszereket.
Mivel a tematikus képzések mély szakmai ismereteket adnak, és a vizsgázott partnerek hozzáférést kapnak a SalesAutopilot technikai csapatához is, ezen tematikus rendszereket még a kisebb tapasztalattal rendelkező partnerek is képesek lesznek magas minőségben és megbízhatóan szállítani. Ez jelentős előrelépés a korábbi partnerprogramhoz képest, amely alatt a partnerek sok esetben saját elképzeléseik alapján építették meg a rendszereket, és ezen rendszerek felépítése nem mindig egyezett meg a tapasztalatok szerint legjobb gyakorlattal.
A tematikus képzések és minősítések segítségével a fenti probléma megszűnik, és bármilyen szintű alapminősítéssel rendelkező partner – a megfelelő tematikus minősítés megszerzése után – képes lesz a workshopokon tanított rendszereket kiváló minőségben megépíteni.
Minősített Partner vs. Ajánlott Partner
A SalesAutopilot Megvalósítói Programban a Minősített Partner és az Ajánlott Partner kategóriák két külön szintet jelentenek. A Minősített Partner szint azt jelenti, hogy a partner a minősítést igazoló digitális jelvényen megjelölt témából sikeres elméleti és gyakorlati vizsgát tett.
Az Ajánlott Partner szint a vizsga sikeres meglétén túl azt is jelenti, hogy cégünk meggyőződött róla, hogy a partner által épített rendszerek nagy arányban megfelelnek a SalesAutopilot minőségi elvárásainak, valamint a partner ügyfelei nagy arányban elégedettek a kapott szolgáltatással.
2024. december elején, ezen blogposzt publikálásakor a program Ajánlott Partneri része még nem indult el, így még csak Minősített Partnerek érhetőek el.
Kik a Minősített Megvalósítók?
A minősített megvalósítók bemutatkozásait a SalesAutopilot Felhasználók Zárt Facebook Csoportjában találod az első (kitűzött) posztban. Emellett onnan tudhatod, hogy valaki valóban minősített SalesAutopilot megvalósító, hogy az alábbi megjelenésű digitális tanusítványt megtalálod a weboldalán.
Csak velük érdemes együtt dolgozni SalesAutopilot megvalósításon?
Természetesen nem.
Aki eddig értett a SalesAutopilothoz, az most is ért hozzá, akkor is, ha még nem szerezte meg a minősítést.
Ami miatt a minősítéseket hasznosnak találjuk, és szeretnénk, ha minél több SalesAutopilot megvalósító részt venne a programban, és megszerezné a megfelelő minősítést, az a következő néhány dolog:
- A minősítések tükrözik a tényleges tudást. A vizsga egy komoly vizsga, a minősítés pedig nem egy alibi minősítés. A minősítési szintek jól tükrözik a tudásbeli és tapasztalatbeli különbségeket.
- A minősített partnerekkel szorosabb kapcsolatot ápolunk, így sokkal inkább egymással összhangban tudunk dolgozni az ügyfelek rendszerein.
- A minősítésen átesett partnerek sokkal tisztábban látják, hogy mely területek az erősségeik, és mely területeken van még szükségük fejlődésre.
Hogyan érdemes együtt dolgozni egy SalesAutopilot Minősített Partnerrel?
Egy SalesAutopilot Minősített Partnerrel való együttműködés abból a szempontból speciális, hogy a partner minősítése megmutatja, hogy mely témákban tett sikeres vizsgát az adott megvalósító.
Abból a szempontból azonban egy ilyen üzleti kapcsolat is pont olyan, mint bármilyen más beszállítói kapcsolat: szükséges a megbízó részéről a beszállító partner megismerése, és annak alapos felmérése, hogy az adott beszállító jelölt meg fog-e felelni a megbízó szempontjainak.
A minősítés önmagában nem tudja garantálni, hogy bármely SalesAutopilot Megvalósító egy adott megbízó szempontjainak maximálisan meg fog felelni, éppen ezért neked, mint megbízónak fel kell mérned, hogy:
- Megvan-e a megvalósítónak projekt témája szempontjából szükséges szaktudása ÉS a szükséges tapasztalata. Nagyon fontos kiemelni a "témája" szót az előző mondatban. Érdemes ugyanis különbséget tenni aközött, amikor olyan rendszer építésével bízol meg egy megvalósítót, amilyen rendszert – vagy ahhoz hasonlót – már számos alkalommal épített az illető, azaz rutinja, valódi tapasztalata van benne, és aközött, amikor "végülis hasonlót" már csinált, vagy még csak nem is csinált hasonlót. Sok projektet láttunk már azon megcsúszni (vagy éppenséggel elbukni), hogy a "végülis hasonló" az eléggé különböző volt ahhoz, hogy menet közben számos ponton másképpen működjön a SalesAutopilot adott funkciója, mint ahogy a megvalósító eredetileg gondolta.
A "logikus lenne, hogy így működjön" felkiáltás egy SalesAutopilot funkcióval kapcsolatban sajnos nem helyettesíti az adott funkció előzetes megismerését. Volt már olyan eset is, amikor azzal voltam kénytelen példálózni (Csepregi Balázs), hogy amikor egy kereskedő olyan terméket ad el, amivel nem rendelkezik, és beszerzési forrása sincs rá, azt csalásnak hívják, és a Ptk. bünteti. Erre engem nagyon elmékeztet az a helyzet, amikor egy megvalósító olyan rendszer megépítését vállalja el (konkrét határidővel), amely rendszerben vannak olyan lényeges részletek, amelyek működését még nem ismeri alaposasn, amely SalesAutopilot funkciókat pontosan így még soha nem használt. A "logikus lenne, hogy így működjön" hozzállás végeredménye szokott lenni az "...ez egy SAPI hiba..." végkövetkeztetés - ha nincs az illetőnek megfelelő felelősségvállalása.
Túl sötét a kép, amit lefestettem?
Lehet, hogy így tűnik, pedig van rá majdnemhogy pofonegyszerű megoldás!- Meg lehet kategorikusan kérdezni a megvalósítótól, hogy "Pontosan ilyen rendszert építettél már?".
- Ha a válasz nemleges, de legalábbis nem teljesen egyértelmű IGEN, akkor érdemes részleteiben átbeszélni a különbségeket, és felkérni a megvalósítót, hogy előzetesen próbálja ki a kritkus részeket, lehetőleg még a projekt határidejének (és esetleg az árának) rögzítése előtt.
- Lehet ellenőrizni a megvalósító témába vágó referenciáit, és kideríteni, hogy milyen élmény együtt goldozni vele.
- Megvan-e a megvalósítónak a projekthez szükséges időbeli kapacitása - inkább konzervatívan, mint optimistán kalkulálva. Ennek egyeztetésekor fontos áttekinteni a határidőn kívül azt is, hogy milyen visszajelzési körök lesznek szükségesek a munka során, és ezen visszajelzési körök milyen időbeli csúszást jelenthetnek az egész projektre nézve. Sok projekt azon csúszik meg, hogy a felek nem kalkulálnak azzal, hogy "itt pár nap csúszás, ott pár nap csúszás", és máris tarthatatlan a végső határidő.
- A megvalósító kommunikációs stílusa, alapossága, megközelítése megfelel-e a megbízónak. Ahogy egy párkapcsolat esetében mondani szokás, egy üzleti kapcsolatban is az elején a legjobb arcát mutatja mindenki. Ez természetes. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy "innen már jobb nem lesz". Ha már az alején is vannak apró zavaró tényezők az illető kommunikációs stílusában, akkor ezek nagy valószínűség szerint csak fokozódni fognak. Vannak persze kivételek, de ebben a témában is inkább óvatosságra, mint túlzott optimizmusra intenélek.
A harmadik ponttal arra szeretnénk utalni, hogy egy együttműködés nem csupán a szakmai paramétereken múlik, hanem emberi tényezőkön is. Ahhoz, hogy ezek felszínre jöjjenek, egy megfelelően alapos “ismerkedési” szakaszra, vagy mondhatjuk úgy is, hogy projekt előkészítési szakaszra van szükség.
Ezen projekt előkészítési szakasz fontos kiegészítő kelléke lehet a referenciák megismerése, és esetleges kapcsolatfelvétel a megvalósító korábbi ügyfeleivel. Amennyire nem szokványos a hazai KKV körökben ez a lépés, annyira hasznos lehet.
Hol lehet jelentkezni a SalesAutopilot Megvalósítói Alapképzésre?
A SalesAutopilot Minősített Megvalósító Partnerek körét folyamatosan tervezzük bővíteni. A 2024. nyarán lefolytatott első élő képzési kör után 2024. decemberétől tervezzük újra elindítani a képzést “self-paced”, azaz teljesen digitális formában, ahol mind a tanfolyam, mind a vizsga a képzésre jelentkező saját tempójában történik (a megfelelő időkeret szabályokkal, részletekért lásd a később megjelenő részletes tájékoztatást).
A képzésre ezen blogposzt publikálásának időpontjában közvetlenül jelentkezni nem lehet, a várólistára azonban fel lehet iratkozni ezen az oldalon.
Minden érdelkődést örömmel fogadunk, mielőb iratkozz fel a várólistára!